- Jean, jobban vagy? –kérdezte Scott.
- Most már igen. Hol vagyunk? –kérdezte Jean, körülnézve a szobában.
- Annál az ismerősömnél, akihez indultunk. –nyugtatta meg Scott. - Amikor megtudták, hogy majdnem lezuhant a gépünk, akkor Toumas kijött értünk a repülőtérre, és hazahozott minket.
- És azt tudja, hogy… - kezdett bele Jean.
- Hogy mutánsok vagyunk? Persze, tud róla.
- És nem zavarja? Mert a legtöbb ember nem viseli el egykönnyen.
- Jean. Ő is mutáns.
- Ó. Tényleg? –lepődött meg Jean.
- Igen. És itt nem kell aggódnod amiatt, hogy mutáns vagy. Teljesen mások az emberek. Nem közösítik ki az olyanokat, akik mások, mint ők.
- Bár így lenne ez Amerikában is.
- Szia! Örülök, hogy jobban vagy. – lépett be ekkor az ajtón Toumas.
- Köszi, már igen.
- A nevem Toumas, de Scott már biztosan említette. –mondta a férfi, majd kezet rázott Jeannel.
- Az én nevem Jean. Tényleg Scott, már telefonáltál a többieknek, hogy ideértünk?
- Még nem.
- Akkor kimegyek, szólok nekik. –mondta Jean, majd elkezdett a táskájában keresgélni a mobilja után. Ekkor eszébe jutott, hogy az még mindig darabokban hever a szobájában, miután falhoz vágta… - Scott, kölcsön tudnád adni a telefonodat? Tudod, az enyém még mindig darabokban hever a szobámban… ha Copper azóta szét nem rágra…
- Persze. –válaszolt Scott, majd odaadta a mobilját Jeannek.
- Egy pillanat és jövök. –mondta Jean, majd kiment a bejárat előtti teraszra. Először felhívta Kittyt, de ő nem vette fel. Utána megpróbálta Amarát elérni, de ugyancsak sikertelenül. –Nem igaz, hogy senkinél nincs ott a mobilja. –panaszkodott magának, majd felhívta az Intézet számát, amit Ororo vett fel.
- Jean, ugye jól vagytok? Láttuk a Híradóban, hogy mi történt, de titeket nem láttunk. Ugye semmi komolyabb bajotok nincs? –Zúdította rá kérdések özönét. Jean sorban válaszolt minden kérdésre, majd elmesélte a repülős esetet.
- Tényleg, a többiek hol vannak? Kitty, Amara… hiába hívtam őket, nem vették fel.
- Bementek a fiúkkal a városba kocsikázni.
- Na, lassan le kell tennem. Viszlát! –fejezte be a mondandóját Jean, majd letette a telefont.
- Na, minden rendben van odahaza? –kérdezte Scott, miután Jean visszament a szobába.
- A kölykök elmentek randizni a városba, Copper is jól van… És képzeld, állítólag a repülőgépünk benne volt a Híradóban. Vagyis nem mi, csak a gépünk… és ami történt vele…
- Vagy ha helyesebben fogalmazunk, akkor ami nem történt vele, hála neked. –mondta Scott.
- Valaki csengetett. –szólalt meg Jean.
- Egy perc, biztos a barátnőm lesz az. –mondta Toumas, majd elment ajtót nyitni.
- Nem inkább a menyasszonyod? –kérdezte szólva Scott.
- Úgy is mondhatjuk. –válaszolt vissza vigyorogva.
- Sziasztok! –köszönt egy hosszú, fekete hajó nő.
- Bemutatom a menyasszonyom. –mondta Toumas, majd átölelte a barátnőjét.
- Örülök, hogy megismerhetlek, ö..
- Tarja.
- Na akkor újból. Örülök, hogy megismerhetlek Tarja. Az én nevem Jean. –köszönt Jean.
- Én pedig Scott.
- Örvendek. –mondta Tarja mosolyogva.
- Milyen érdekes neved van. –jegyezte meg Scott.
- Egy finn név… az igaz, hogy nem túl gyakori. A külföldiek egyébként gyakran megkérdezik… de nekem tetszik –tette hozzá mosolyogva.
- Milyen szép ez a ház. –jegyezte meg Jean.
- Akarod, körbevezetlek, és megmutatom. –ajánlotta fel Tarja.
- Rendben. Addig legalább beszélgetnek a fiúk is egymással, mert ahogy magamat ismerem, ha egyszer elkezdek beszélni…
- Én is ilyen vagyok. Van egy olyan érzésem, hogy jól meg fogjuk érteni egymást. –mondta Jean, majd elindult Tarjával, hogy megnézzék a házat.
- Scott, tölthetek valamit? –kérdezte Toumas, a szekrényben álló palackok között keresgélve.
- Kösz, nem kérek semmit.
- De ezt meg kell kóstolnod.
- Ha te mondod.
Egy órával később, a lányok éppen indultak vissza a nappaliba, amikor kintről hangokat hallottak. Kimentek a bejárat előtti teraszra, majd onnan nézelődtek.
- Scott, ti meg hova mentek? –kérdezte Jean érdeklődve, miközben az éneklő fiúkat nézte.
- Elmegyünk futni egyet. –válaszolta Toumas.
- Ilyenkor? –kérdezte Jean aggódva.
- Jean. –nyugtatta Tarja- Szerintem csak egy kicsit többet ittak a kelleténél… Nyugi, semmi bajuk nem lesz. Egy fél óra múlva már itt is lesznek.
- Aha, akkor jó. Scottot sem láttam még így becsípve. –mondta Jean mosolyogva.
- Hogy őszinte legyek, ha Toumas valamelyik haverja eljön, akkor mindig ez van. –válaszolt nevetve Tarja. –Legalább nem unatkozik az ember mellettük. Valami hülyeséget mindig kitalálnak. Múltkor medvevadászatra indultak el hajnal kettőkor. De semmit sem fogtak.
- Scott említette, hogy Toumas is mutáns. Megkérdezhetem, hogy mi a képessége?
- Persze. De inkább majd odabent, mert elég hűvös van ilyenkor errefele.
- Rendben. –válaszolt Jean, majd odabent folytatták tovább a csevegést.
- Nos ott tartottunk, hogy… Ja, megvan. Na Toumasnak egész jópofa képessége van.
- Mégpedig? –kérdezte Jean kíváncsian.
- Lelassítja a vérkeringést. Az, hogy ha most például hozzáérne a karodhoz, akkor először semmit sem éreznél, majd egyre jobban elzsibbadna a karod. És ha elég sokáig érne hozzád, akkor akár el is ájulnál. Még szerencse, hogy tudja kontrollálni a képességét, így csak akkor működik a képessége, amikor akarja. Azt tudom, hogy Scott mutáns. Te is az vagy?
- Persze. –mondta Jean, majd megmutatta a képességeit. Nem sokkal később a fiúk is hazaértek, és mivel másnap esküvő volt, mindenki elment aludni.