Telt, múlt az idő, lassan elmúlt az ősz, beköszöntött a tél… közeledett a karácsony… A legtöbb tanuló a várost járta, hogy megvegye a karácsonyi ajándékokat.
- Nem látta valaki Mr. Logant? –kérdezte Jean az intézetben maradt tanulókat.
- Elment valahová, de nem hinném, hogy egyhamar visszajön. –mondta Amara.
- Ororo?
- Afrikában. –válaszolt Max.
- Van még valaki, aki ki tudna vinni a repülőtérre? –kérdezte Jean.
- Ööö… Kitty! –kiáltott Amara.
- Jajj… na mindegy.
- Igen? Ki szólt? –kérdezte Kitty egy adag csomagolópapírral és cellux ragasztóval a kezében.
- Kitty, ki tudnál vinni a repülőtérre?
- Persze! –kiáltott fel Kitty csillogó szemekkel. –Egy perc, és jövök!
- Álljunk csak meg egy percre. –jutott eszébe Amarának. –Jean, mit akarsz te a repülőtéren?
- Most van a téli szünet, pár nap múlva karácsony és gondoltam, hogy elmegyek Finnországba, meglátogatni Scottot.
- Indulhatunk? –szólalt meg Kitty, amikor visszajött.
- Mindjárt, csak hozom a csomagokat. –mondta Jean, majd felment a szobájába. Pár perc múlva már kint búcsúzott a többiektől.
- Jean, gyere, mert lekéssük a gépet. –mondta Kitty a kocsiból. –Egyébként hová is mész?
- Finnország. Sziasztok! Hiányozni fogtok!
- Nyugi, pár perc és itt vagyok. - mondta Kitty vigyorogva, majd majdnem teljes gázzal elindult a repülőtér felé.
- Kitty, nem lehetne egy kicsit lassabbaaaaaan? –sikított Jean az egyik kanyarban.
- Neeeeeeeeeeeeeeeeem! Vagyis de! –mondta Kitty, majd a fékre taposott. –Megérkeztünk.
- Kösz… - mondta Jean, majd elővette a bőröndjeit. –Szia Kitty. Egy hét múlva találkozunk. Addig is… Kellemes ünnepeket!
- Köszi, nektek is. Na siessél, mert lekésed a géped.
- Viszlát! –búcsúzott el Jean, majd eltűnt a tömegben.
- Akkor egy hét múlva ugyanitt, ugyanekkor. –mondta Kitty, majd vigyorogva meglóbálta a kocsikulcsokat.
Jean gépe három-négy óra múlva már elérte Finnországot.
- Na, pár perc, és megérkezek. –mondta Jean, majd előkereste Scott címét a jegyzetéből.
Ezalatt a többiek javában az ajándékokat csomagolták, Mr. McCoc és a kis X-ek, vagyis annyira már nem kicsit… pedig elmentek, hogy hozzanak egy fenyőfát az erdőből.
- Milyen kár, hogy Jean az idén befejezi az egyetemet… És utána megy dolgozni. Még egy X-el kevesebb lesz. –mondta Amara.
- Végleg biztos, hogy nem megy el… - vigasztalta Kitty. –Scott is csak másfél évre utazott ki külföldre. És abból lassan már eltelt egy fél év.
Jean éppen felért a lépcső tetejére becsengetett… majd Scott ajtót nyitott, aki először szóhoz sem jutott.
- Szia! –köszönt mosolyogva Jean.
- Ó, szia Jean! Hogy kerülsz ide? –kérdezte Scott meglepődve.
- Mi az, tán nem is örülsz?
- De, persze, hogy örülök… végre egy ismerős arc. Gyere be.
- Téli szünet van, pár nap múlva karácsony és gondoltam, hogy eljövök látogatóba.
- Miért nem szóltál előtte? Nem is tudtam, hogy jössz.
- Meglepetés. És ha már itt vagyok, akkor majd egyik nap Tarját és Toumast is meglátogatom.
- Örülök, hogy itt vagy. –mondta Scott, majd átölelte Jeant. –És meddig maradsz?
- Egy hét múlva megyek vissza. Na, és mi újság veled, itt, Finnországban?
- Nem sok minden… sok a tanulni való… Hiányoznak a többiek. De azért elvagyok. És ti?
- Velünk sem történt sok minden.