Se Bobby, se Kitty hangját nem lehetet a nap folyam hallani. Aztán eljött a vacsora ideje. Kittyn, Bobyn és Jeanen kívül senki nem tudott a történtekről.

-Kitty olyan szótlan vagy csak nem történt valami baj? –kérdezte Amara. Kitty ránézett Bobbyra, majd háromszor bólintott és elkezdett tátogni:

-Nem, semmi –mondta hangtalanul Kitty, Bobby pedig rendes hangerővel.

-Akkor jó –válaszolt Amara és folytatta az evést.

-Kitty, hoznál nekem valami gyümölcslevet a hűtőből? –kérte Jean, Kitty bólintott majd felállt, hogy teljesítse a kérést. A hűtőben kutakodva nem hallotta amikor Jean megkérdezte Bobbyt, hogy nem látta e Coopert. Bobby automatikusa nemmel válaszolt természetesen lány hangon. 

-Hogyan? –értetlenkedett Amara.

-Hupsz! –kapta a szája elé a kezét.

-Na már értem! Jean titeket is megviccelt –kapott észbe Max.

-Valahogy úgy-nevetett Jean –De még midig nem jöttek rá hogyan kellene visszaállítani.

-Hát mi is megszenvedtünk a ragasztóval –nevetett Amara.

-Van egy ötletem –kapott észbe Kitty, majd szépen átment Bobbyn.

-Ez az! –kiáltott Kitty újra a rendes hangján.

-Csak a jó szívemnek köszönheted –mondta Jean.

-Ó köszönöm, ó nemes és jó úrnőm! –viccelődött Bobby.

-Jean, telefon! –hallatszott Evan hangja a Hallból.

-Megyek! –kiáltott vissza, és már ment is.

-Hallo? –szólt bele a telefonba.

-Jean? Nolee vagyok –jött a válasz.

-Nolee!? –lepődött meg Jean.

-Igen, mondanom kell valamit.

-Várj egy kicsit fel megyek a szobámba –kérte Jean, mert érezte, hogy hosszú beszélgetés lesz.

-Hallo? Itt vagy még?

-Igen. Akkor mondhatom? –türelmetlenkedett Nolee.

-Persze, hallgatlak -mondta Jean kedvesen válaszolva a kicsit arogáns megszólalásra.

-Csak, hogy szóljak neked, nem tudom mit csináltál Scottal, de én nem adom fel. Szakítottam a volt barátommal. Kérlek szállj le róla. Nagyon szeretem! –volt a kérés, amit már kedvesen fejeztek be. Jean nem tudta, mit kellene mondania.

-Ööö… Nolee. Nem csináltam, semmit Scottal. Egyszerűen újra összejöttünk.

-Majd meglátjuk. Ma is találkozunk, majd beszámolok róla. De ne feledd, Én soha nem adom fel! –mondta Nolee gonoszan, majd letette.

Jean csak állt, és nézett maga elé. Őt még soha nem utálta senki, és Nolee is kedvesnek tűnt kivéve persze a Scottos ügyeket. Jean visszament a konyhába, és szótlanul befejezte a vacsorát.

Akkor este Finnországban…

Nolee és Scott egy vendéglőben ülnek.

-Köszönöm Scott, hogy elhoztál ide –mondta fülig érő mosollyal.

-Szívesen.

-Mondanom kell valamit… Szakítottam a barátommal.

-Aha.

-Ne haragudj, hogy Amerikában úgy elrohantam.

-Semmi baj –mondta Scott, és erről eszébe jutott Jean.

-Scott, minden rendben?

-Ja igen persze, csak elkalandoztam.