Péntek délután az x-ek többsége a nappaliban beszélgettek és nézték a tévét.
- Ma este csillaghullás lesz. –mondta Jean a híradót nézve. –Két-három percenként egy hullócsillag szeli keresztül az égboltot, és ha minden igaz, akkor ma kivételesen sok hullócsillagot lehet majd látni. És egyhamar nem lesz megint ilyen. –magyarázta.
- Érdekes. –mondta Magma.
- De csak akkor lehet jól látni, ha teljesen sötét van. Vagyis ha a lámpák nem égnének az utcán, meg ilyenek. És arra gondoltam… - vágott a közepébe Jean. –hogy lenne-e kedve valakinek kerékpárral kimenni a közeli hegyre csillaghullást nézni? –fejezte be, majd körbenézett, ám mindenki szótlanul nézett vissza.
- Én megyek! –mondta Amara.
- Azt nem hiszem. –mondta Kitty, aki ekkor hozta a kezében Amara telefonját.
- Hogyhogy? –kérdezte meglepődve.
- Amara nem megy sehová. –szólt közbe Max agresszívan.
- Pietronak megígértél még egy randit emlékszel? –vigyorgott Kitty.
- Pláne ha egy találkára akar menni Pietroval.
- Arghhh. –bosszankodott Amara.
- Kitty, akkor te fogsz jönni Amara helyett. –mondta Jean gonoszan, mivel tudta, hogy Kitty utálja a sportokat, köztük a kerékpározást is.
- Hát… Ööö… Ami azt illeti… Ööö… Nem érek rá… Ööö… Mert… Ö… - dadogott Kitty, majd amikor meglátta Scottot, akkor gyorsan befejezte. –Nem érek rá, de Scottnak úgysincs semmi programja ma estére, úgyhogy elmegy helyettem.
- Hova megyek helyetted? –kérdezte Scott, de Kitty már hetedhét határon is túl járt ekkorra.
- Hullócsillagokat nézni Jeannel. –mondta Amara.
- Mikor?
- Ma este. –mondta Jean. -11-kor az udvarról indulunk kerékpárral, egy óra alatt elérünk a hegyre, ott nincsenek lámpák, úgyhogy lehet látni a csillagokat, utána meg megint egy óra a visszaút.
- Majd kívánjatok sok szerencsét. –mondta Amara majd elindult a szobája felé, hogy elkezdjen készülődni a randijára Pietroval.
- Rendben. Ha minden igaz, akkor hajnali háromig csillaghullás lesz. –mondta Jean.
Az idő telt-múlt, Amara elment a randevúra, lassan elérkezett a 11 óra, amikor Jeanék elindultak a hegyre hullócsillagokra vadászni.
Másnap délután már mindenki ebédelt, amikor Jean álmos fejjel leült az asztalhoz, és egy „Jó reggelt!” köszöntéssel üdvözölte a többieket.
- Hát, még három-négy óra, és azt is mondhatod, hogy Jó estét! vagy Szép álmokat! –mondta Karl.
- Miért, hány óra? –kérdezte Jean ásítva.
- Mindjárt három. –mondta Kitty.
- Mennyi!? –riadt fel hirtelen, majd az órát kereste a tekintete.
- Jean, mikor jöttetek haza? –kérdezte Amara.
- Na az egész úgy kezdődött, hogy rossz irányba indultunk el, és egy jó nagy kerülővel egy fél óra késéssel felértünk a hegytetőre. Akkor ott néztük vagy egy óráig a hullócsillagokat, és utána elindultunk haza, de Scott kitalálta, hogy tud egy rövidebb utat is hazafelé, így sokkal hamarabb hazaérhetünk, hát egy kicsit tévedett, mert már vörös volt a napsugaraktól az ég alja, amikor jó pár kilométer kerékpározás után végre hazaértünk…  de a hullócsillagok gyönyörűek voltak. Megérte elmenni.
- Jössz ebédelni? –kérdezte Kitty.
- Kösz, nem vagyok éhes… egy kicsit izomlázam van… meg álmos vagyok… azt hiszem, hogy megyek is vissza aludni. –mondta Jean, majd elindult kifelé a konyhából, ám az ajtóban megállt és visszafordult. –Tényleg, Amara, milyen volt az estét Pietroval?
- Gyere, inkább ülj le, mert sokáig fog tartani, amíg elmondom. –mondta Amara.