Eltelt egy nap, de Christinát még mindig rémálmok gyötörték és teljesen kimerült volt egész nap, így a sulit is kihagyta. Egyik délután a nappali küszöbén elájult és összeesett.

Max egyből odaszaladt hozzá, majd pár perccel később, amikor Tina már kezdett magához térni, felvitte a szobájába. Nem sokkal később Amara is hazaért a munkahelyéről.

-         Christina jobban van? –kérdezte, miközben felakasztotta a kabátját a fogasra.

-         Még mindig a rémálmok…

-         Felhívom Jeant, hátha tud valamit arról, hogy meddig fognak még ezek a rémálmok kísérteni. –mondta Amara, majd levette a telefonkagylót és elindult Christina szobája felé, de az ajtó előtt megállt pár percre. Váltott pár szót Jeannel, majd letette a telefont és benyitott Christina szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, majd amikor megfordult volna, egy erős ütést érzett a tarkóján és elvesztette az eszméletét…

Pár órával később, amikor Amara magához tért, egy idegen szobában feküdt. A feje elviselhetetlenül fájt, és érezte, hogy teljesen le van gyengülve. Megpróbált felülni, amikor meglátott a karján egy vörös foltot. Jobban szemügyre vette, majd megállapította, hogy egy szúrás nyoma.

-         Na ez mindent megmagyaráz… most kezd elmúlni az altató hatása. –motyogott maga elé.

-         Anya? Te is itt vagy? –kérdezte Christina, aki éppen a másik szobából jött át. –Hol vagyunk?

-         Van egy tippem. –mondta Amara, majd odasétált az egyik ablakhoz, és kinézett… majd sóhajtott egy nagyot, és kimondta: Nova Roma szigetén.

-         Jajj… -mondta Tina- Na neee! Nem akarok itt lenni. Hogy kerültünk egyáltalán ide?

-         Elraboltak minket. –mondta Amara.

-         Látom magatokhoz tértetek. –jött be egy ősz hajú férfi az egyik ajtón.

-         Apa! Magyarázatot követelek! Honnan vetted a bátorságot, hogy elraboltad Christinát és engem? –kezdett el kiabálni Amara.

-         Amy, nyugodj meg. –mondta Amara édesapja. –Már a levelekben megírtam, hogy miért kell itt lennetek. Elmondom újra… -mondta, majd elmesélte szinte ugyanazokat, amik a levélben voltak leírva.

-         Christina akkor sem fog itt maradni! –akadt ki Amara.

-         Christina! –fordult felé most a nagyapja.

-         Iiigen? –kérdezte Tina rosszat sejtve.

-         Kapsz, egy órát, hogy dönts. Pontosan egy óra múlva hallani akarom a döntésedet. De vigyázz, hogy hogyan döntesz. –mondta a férfi gyilkos tekintettel, majd kiment a szobából.

Amara és Christina félve egymásra néztek, majd Amara elmondta a lánynak, hogy amíg az álom jelentésére rá nem jönnek, és az be nem teljesül, addig nem fognak enyhülni a tünetek.

Tina felsóhajtott, majd elindult, hogy sétáljon egy kicsit. Először csak a várban sétálgatott, benézett több szobába, szétnézett... A nagyapja irodájában rábukkant néhány levélre… Tudta, hogy nem lenne szabad, de beleolvasott.  Amikor a végére ért, dühösen lecsapta a levelet és kiviharzott a szobából… Elege volt az egész szigetből, pedig még alig egy órája volt itt.

Kiment a kertbe, majd a közeli erdő felé vette útját.

Egyszer csak egy barlanghoz ért… gondolt egyet, és belépett… rájött, hogy nem is egy egyszerű barlang, hanem valójában egy börtöncella… ugyanaz, amit az álmában látott… Viszont rajta kívül senki sem volt itt… Beljebb ment, hogy jobban szétnézzen… egyszer csak azt vette észre, hogy egy árnyék vetődik mellette a falra. Hirtelen megfordult, és látta, hogy a nagyapja az.

-         Hogyan döntöttél? Ha hajlandó vagy átvenni a trónt, akkor három napon belül meglesz az esküvő és te leszel a törvényes uralkodó, viszont életed végéig nem hagyhatod el a szigetet. Ha viszont nem, akkor életed hátra lévő részét itt fogod tölteni, amíg valaki meg nem ment. Nos?

Christina idegesen gondolkodott… legszívesebben egyiket sem választotta volna… legszívesebben otthon lenne, egyedül lenne… minden nyugodt lenne…

-         Nos?

-         Nem! –mondta Christina határozottan, és elkezdett kifelé szaladni, arra számítva, hogy egyszerűen megszökik. Ám a barlang bejáratánál nem kevés őr várakozott…