Ez alatt Natenek fogalma sem volt róla, hogy milyen pácban hagyta barátait, és otthon önfeledten TV-zett. Már majdnem elaludt amikor eszeveszett ajtókopogásra lett figyelmes és, hogy közben megállás nélkül szól a csengő.

-Azt a nevetős rézfán fütyülőjét! Ki lehet az ilyenkor? –kelt fel Nate morgolódva olyan tempóban, mint ha egy hetvenes éves apóka lenne. A kívül álló úgy tűnt mindjárt betöri az ajtót, mert kezdte nagyon unni a várakozást. Már két kezével csapkodta a bejáratott, és már félő volt, hogy az ajtó feladja és akaratlanul is beengedi a látogatót, amikor Nate kinyitotta, majd a döbbenettől két lépést hátrált.

-Szia Nate! Köszi, hogy beengedsz –köszönt a látogató.

-Ööö… ízé… szóval… szia! –nyögte ki nagy nehezen a fiú.

-Itt töltjük az éjszakát vagy esetleg be is megyünk?

-Ja igen, szóval gyere be –nyerte vissza valódi énjét a fiú, és utat engedet. A látogató elmosolyodott, majd bement.

-Remélem nincs semmi baj, hogy sehol nem találtam senkit Tináéknál.

-Áh! Ugyan mire gondolsz? Miért hagynánk ki téged belőle? –vigyorgott Nate.

-Hát persze –mosolygott a látogató is – Engem nem tudsz becsapni Nate, jobban ismerlek téged, mint te magadat.

-Régen láttál, és mások fontosabbak voltak neked, mint én –kezdet kicsit begurulni Nate.

-Legalábbis én azt hittem… -motyogta halkan a vendég, de nem elég halkan ahhoz, hogy a fiú ne hallja meg.

-Késő bánat eb gondolat – mutatta fel a kezét Nate –Hamarabb kellett volna gondolkodnod Chloe.

-Mi?! De… mikor? Ki? –lepődött meg Chloe a gyűrű láttán.

-Nem lényeges a te szempontodból. És ha egyéb közlendőd nincs akkor akár távozhatnál is –kezdte volna Chloeval együtt becsukni az ajtót Nate, de a lány átsétált rajta.

-Igaz, amiért jöttem annak már sajnos vége –kezdte Chloe, majd hatásszünetet tartott, miközben Nate arcát fürkészte. A fiú úgy tűnt egy kicsit megingott. Mármint lelkileg, legalábbis arca ezt mutatta - De ha már itt vagyok, akkor azt hiszem, van itt mesélnünk egymásnak.

Nate gondolkodott, Chloe pedig elindult a nappali felé, aminek az lett a vége, hogy Nate is követte, majd mind ketten leültek a kanapéra, természetesen távolságot tartva. 

-Na szóval, miről akarsz beszélni? –kérdezte Nate.

-Szerintem inkább neked lenne mondani valód – hárított Chloe.

-Már megbocsáss, de te állítottál be ide azzal, hogy újabb menetet akarsz a társasjátékban, de csak ha te győzöl. Azonban én most nem szállok be…

-Egy szóval nem mondtam, hogy játszani akarok. Te is régen láttál engem, és benned még mindig a kis pisis él, aki a cipőjét nem tudja bekötni segítség nélkül. Én is változtam, felnőttem és átértékeltem a dolgaimat. És ebben az értékelésben téged hagytalak utoljára, és rájöttem, hogy te vagy az aki az álmaimban rendszeresen visszatér –fakadt ki Chloe, majd rájött, hogy túl sokat mondott. Az utóbbi időkben ugyanis álmában egy fiút látott, de az arcát sosem. Úgy tűnt Natet is meglepte, de nem hagyta, hogy minden úgy legyen ahogy azt Chloe Drake elképzeli.

-Álmodozni szabad, de az élet két lábon a földön kell leélni, és nincs kedvem olyanokkal szórakozni, akiket nem érdekelnek mások csak ő maguk –válaszolt a fiú, és akaratlanul is közeledett a lány felé, aki nem tett ez ellen semmit –És tud meg, hogy Roxanne, sokkal érett nálad és sokkal inkább kiegészítjük egymást, mint veled és… –folytatta volna Nate, de maga sem tudja miért megcsókolta Chloet -…sokkal rosszabbul csókol, mint te…