-Nos, akkor mi legyen? –kérdezte Nate miközben megpróbálta kitörölni a vizet a szeméből.

-Elviszem Aaront a kórházba, utána meg majd meglátjuk… -mondta Chloe.

-Rendben, a címet úgyis tudod… -mondta Nate, majd elbúcsúztak és elindultak hazafelé.

-Chloe, ugye nem gondoltad komolyan? –kérdezte Aaron.

-A kórházat vagy az ideiglenes költözést? –kérdezte Chloe miközben a kocsikulcs után keresgélt.

-Mindkettőt.

-Egy, a kórházba úgyis elviszlek, ha akarod, ha nem, kettő, ha most Lucy és Victos visszajönne, nem hiszem, hogy így sok esélyünk lenne, szóval igen, mindkettőt komolyan vettem. –magyarázta a lány, miközben mgepörgette az egyik ujján a kocsikulcsot. -Indulás!

Aaron csak nézte, ahogy Chloe kisétál az ajtón, majd sóhajtott egyet és ő is a lány után ment.

Két órával később csengettek, Roxanne nyitott ajtót.

-Szia Chloe, gyere be. Aaron?

-Ma estére bent tartják a kórházban, mire összevarják a karmolásait. Nate?

-A bátyja most operálja ki a hátából Aaron üvegasztalának darabjait.

-Kiről van szó? –kérdezte Nate miután benyitott a szobába.

-Nem lényeges… -mondta Chloe. –Rossz hírem van.

-Micsoda? –kérdezte Nate ledöbbenve.

-Aaront csak holnap engedik ki a kórházból, szóval valahogy ki kell bírnod, hogy nem lesz kibe belekötnöd. –mondta Chloe vigyorogva.

-Micsoda tragédia…

Pár nappal később, ebéd közben:

-Nos, akkor mikor indítjuk az ellentámadást Victor és Lucy ellen? –kérdezte Roxanne.

-Majd ha Aaron testileg, lelkileg összeszedje magát ahhoz, hogy Lucy megint sakktáblát csináljon rá. –válaszolta Nate gúnyosan, majd belenyúlt az egyik zsebébe. –Bocsi, ezt elfelejtettem odaadni.

-Mi ez? –kérdezte Aaron miközben szemügyre vette az üvegdarabokat.

-Az üvegasztalodból vannak.

-Nyugodtan megtarthattad volna, a hátadban biztos jobban álltak… -válaszolta Aaron nyugodtan.

-Befejeznétek vége?! –csapta le a villáját dühösen Chloe, mire a két fiú csak kővé dermedve nézett rá. –Nah, így már mindjárt más…

-Egyébként mi is ez, amit most eszünk? –kérdezte Aaron, miközben a villájával a tányér szélét babrálta.

-A salátát én készítettem, a másik pedig Roxanne egyik kedvenc receptje. –magyarázta Chloe.

-Oké, de mégis mi? –kérdezte Aaron.

-Nah jó, ha ennyire szeretnétek tudni, elmondom… Párolt csiga vegyes zöldségkörettel és mártással. –mondta Roxanne mosolyogva, mire a fiúk arcáról lehervadt a mosoly. Ránéztek a tányérjukra és rohantak a mosdóba, mire a két lány elkezdett nevetni.

-Jó voltál! –csapott bele Chloe Roxanne tenyerébe.

-Köszi, nem tudtam kihagyni, még szerencse hogy az apróra vágott gomba és a csiga így hasonlítanak… Bosszú a pókhálóért…

Amikor Aaron és Nate visszaültek az asztalhoz, valaki kopogott az ajtón.

-Majd én kinyitom, úgyis elment az étvágyam. –mondta Nate, majd odasétált az ajtóhoz, viszont amikor kinyitotta, nem akart hinni a szemének.

-Szia Nate! Mi az, csak nem ismersz meg? –kérdezte a lány mosolyogva.

-De… Szia Sophie, mi szél hozott erre? Sokat változtál, hirtelen alig ismertelek meg…

-Hm, most szünet van az egyetemen, szóval hazajöttem, gondoltam, hogy meglátogatlak benneteket. –mondta Sophie, miközben besétált a házba, majd meglátta a többieket. –Ohh, ti is itt vagytok? –De jó látni titeket!

-Szia Chloe! Roxanne?

-Szia Sophie.

-Hm, de ismerős vagy…. Ne mondjátok meg, hagy találjam ki… hm, Chloe Pókember barátja, ugye? -mondta töprengve, amikor Aaront meglátta, mire a lányok elkezdtek kuncogni, Nate pedig megpróbált köhögésbe „folytani” a nevetését.

-Aaron. –válaszolt az érintett egyre emelkedő vérnyomással.

-Oké, hiszek neked. –legyintett Sophie. –Nah meséljetek, mi újság Bayville-ben?

-Semmi különös… nah és veled? Hogy megy a tanulás? –terelt témát Nate, mielőtt valaki megemlítené, hogy mire készülnek.

-Színészkedés, modellkedés, semmi különös. –mondta vigyorogva a lány. –Tényleg, nem tudjátok, hogy mi van Victorékkal? Anyáéktól el is felejtettem megkérdezni…

-Te ismered Victort? –kérdezte Aaron döbbenten.

-Persze, az egyetlen nagybátyám. Miért? –kérdezte Sophie, mire mindenki a fejét rázta.

-Nem lényeges… -mondta Chloe, mire mindenki síri csendben maradt. Sophie felállt, majd körbefordulva mindenkinek a szemébe nézett.

-Nah jó, ki vele, mire készültök?–Előre szólok, hogy nincs az a kifogás, amivel lerázhattok, úgyis veletek megyek, már csak a nosztalgia kedvéért is. –jelentette ki Sophie csípőre tett kézzel.