- Oké – sóhajtott Roxanne és belekezdett a meséjébe.  –Az elején még minden viszonylag rendben volt, mivel a szüleim elutaztak és csak a bátyám volt otthon… Beszélgettünk, mi történt otthon, mi történt velem, stb…Utána hazajöttek anyáék… Nekik is sikerült előadni ugyanazt, amit Richardnak.
- Richard a bátyád? –kérdezett közbe Sophie.
- Igen. Csak az volt a baj, hogy utána valahogy arra terelődött a téma, hogy miért jöttem el otthonról, milyen felelőtlen vagyok, hogy tehettem ezt velük, miért kell, hogy én legyek a család fekete báránya, stb… -magyarázta felháborodva Roxanne.
 - Idáig még értettem, hogy miről folyt a beszélgetés, utána viszont átváltottatok a francia nyelvre, úgyhogy egy szót sem értettem… - válaszolt vigyorogva Nate. –Viszont érdekes volt hallgatni.

- Na igen, mivel egy szót sem értettél, egyébként te sem lennél így feldobva.
- Hogy hogy? –kérdezte Nate értetlenül.

- Utána észrevették a jegygyűrűt, úgyhogy tovább folyt a vita, végül meg véletlenül elszóltam magam a mutánsokról…- sóhajtott Roxanne.– Utána még veszekedtünk egy kicsit majd mielőbb kezdett volna még komolyabbá válni a helyzet, érzékeny búcsú helyett hazajöttünk.
- Látom nem unatkoztatok… Ami azt illeti, itt sem volt unalmas az élet… -mondta Sophie.
- Ezt hogy érted? Miről maradtunk le, amíg Franciaországban voltunk? – vonta fel a bal szemöldökét Nate.
Sophie nagy levegőt vett, már megszámlálni se tudja, hogy hányszor adta elő, a baleset történetét… Mindenesetre még egyszer belekezdett… Mire a végére ért, Roxanne szinte sírt, Nate meg úgy ült a kanapén, mint valami bábú.
- Ez… ez… szörnyű – jegyezte meg Roxanne halkan. – És hogy van Kleo?
- Igazság szerint… nem tudom – nyögte ki Sophie. – David nem hívott…
Nate eddig csendbe burkolózva próbálta feldolgozni a nemrég hallott híreket. El se tudta képzelni, hogy mit érezhet Tina. Ha Mattel történne valami, abba ő beleőrülne. És Tina meg Kleo olyanok voltak, mint a testvérek. Ekkor eszébe jutott valami.
- Sophie, Tina… tudja már?
A lány megrázta a fejét, majd miközben elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkából, hozzátette:
- Mattnek elmondtam, azt mondta, hogy jobb lesz, ha Tinának nem mondunk semmit… amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy…
Nem mondta ki, de mindhárman tudták, hogy mire gondol. Nem is volt olyan rossz ötlet, de ha netalántán meghal, akkor Tina majd megöli őket mérgében, amiért nem avatták be őt is.
- Szerintem legjobb lenne, ha felhívnánk Davidet, hátha tud már valami biztosabbat – mondta Roxanne rekedt hangon.
Sophie csak bólintott, majd valahonnan előkotorta a mobilját és felhívta a fiút, ám úgy tűnt, hogy a mobilja nincs bekapcsolva.
- Nincs bekapcsolva… - közölte csalódottan.
- Hát persze! Kórházakban szokás kikapcsolni a mobilokat… - csapott a homlokára Roxanne.
Eközben Mesában Kleo a kórházi ágyában sírt. A legjobb esélyekkel indul közel 10 éve börtönbüntetésért, és akkor még keveset mondott.
- 4 ember meghalt… - suttogta maga elé. - … az én hibámból…
Kopogtattak a kórterem ajtaján és David lépett be rajta.
- Hogy vagy? – kérdezte a lányt.
- Kb. 1 órája voltál bent utoljára, azóta nem sokat változott az állapotom és a hangulatom. De végülis mit érdekel ez téged annyira? – válaszolt a lány gonoszan.
David csak a plafonra emelte a tekinteté, számított rá, hogy Kleo így fog viselkedni, meg ami azt illeti, már megszokta.
- Miért is érdekel? Csupán, mert az én gyerekemet hordod a szíved alatt…
Kleo elképedt. Még van pofája ilyet mondani, miután kerek-perec kijelentette, hogy nem érdekli a gyerek.
- Tudtommal se a gyerek, se én nem érdekellek, akkor mégis mit keresel itt? – kérdezte Kleo elhaló hangon.
- Amit akkor mondtam… azt nem gondoltam komolyan… csak meglepődtem… Igenis érdekelsz és a gyerek is érdekel - magyarázta David miközben a tarkóját vakargatta és másfele nézett.
Kleo csak hallgatott, majd nyers hangon megkérdezte:
- Ha komolyan gondolod, amit most mondtál, akkor miért nem tudsz a szemembe nézni?
- Mert félek, hogy megvetést látok benne…
Kleo szeme sarkából legördült egy könnycsepp, mire David közel hajolt hozzá és letörölte, majd megcsókolta a lányt.
- Nem kéne felhívni a többieket, hogy jól vagyok… pontosabban vagyunk? – mosolygott Kleo. – És akkor Matt ide is jöhetne, hogy meggyógyítson és minél hamarabb túl legyünk ezen az egészen.
David bólintott, majd kiment a kórteremből, hogy telefonáljon a barátaiknak, de nem azt a reakciót kapta a többiektől, amire számított…