-Davidtől – sóhajtott fel Kleo, majd kigöngyölítette a pergament, és elkezdte felolvasni. De az első két szó után elcsuklott a hangja… Dühösen összegyűrte a levelet, majd egyenesen kidobta az ablakon.

- Valami baj van? –kérdezte Tina döbbenten, miközben az ablakot nézte.

-Semmi… -válaszolt Kleo csalódottan, majd elhallgatott.

Tina pedig inkább nem foglalkozott vele, hogy mi dühítette fel barátnőjét, nem akarta még jobban felidegesíteni a tárgyalása előtt. Kleo viszont anélkül es elkezdte panaszolni…

-Azt írja, hogy a tárgyalás után találkozni akar velem…

-Viszont nem emiatt borultál ki, igaz? –kérdezte Tina óvatosan.

-Igaz… A tárgyalás után találkozni akar velem… annak ellenére, hogy szinte biztosan elveszítjük a tárgyalást, és börtönbe vonulok… -fejezte be felháborodva az üzenetet Kleo.

-A-ha… most már értem… -mondta Tina, majd bátorítóan megveregette Kleo vállát. –De nyugi, reméljük nem lesz semmi gond…

Az azt követő néhány napban semmi különös nem történt… Chloe a partira készült, Michael és Kleo a tárgyalásra, a többiek pedig az ünnepeket pihenték ki.

Január 7-én, a parti estjén azonban újra felgyorsultak az események…

Miután Chloe és Lucas megérkeztek a partira, egyből lerohanta őket egy csapat újságíró és fényképész, hogy a filmről, a forgatásról és a magánéletükről faggassák őket.

Miután sikerült lerázniuk őket, kisétáltak az épület teraszára beszélgetni és eltűnni a média elől.

-Még csak alig egy órája vagyok itt, de már annyit beszéltem és annyi interjút adtam, hogy teljesen kiszáradt a torkom. –sóhajtott Chloe, mire Luc felajánlotta, hogy hoz valami italt, majd mielőtt még Chloe válaszolt volna, eltűnt a tömegben. Chloe nekidőlt a korlátnak, majd a gondolatai merülve felnézett a csillagos égre. Ekkor azonban egy ismerőst hallott meg maga mögött…

-Mosolyogjon, Miss Drake! –s mire megfordult, már egy fényképezőgép vakuja villant az arcába.

Egy kis időre teljesen elvakította a fény, ám néhány másodperccel később újra rendesen látott.

-Nate?! Te meg mit keresel itt? –kérdezte Chloe felháborodva, mire leesett neki, hogy a fiú fényképész. –Honnan tudod? Ezért még Sophie megfizet…

-Én? –kérdezte Nate ártatlan tekintettel –Csak a munkámat végzem. Egyébként meg kivételesen nem Sophietól hallottam a hírt.

-Hanem? –kérdezte Chloe, miközben gyanakodva végigmérte a fiút.

-Chloe, lassan az egész város tudja… -válaszolt Nate szemforgatva. –Egyébként én speciel Matt-től tudom.

-Matt-től? –kérdezte Chloe értetlenül.

-Igen. Ő Tinától, Tina Kleotól, ha jól tudom akkor Kleo meg tőled… -magyarázta Nate, majd rátört egy kisebb röhögési roham.

-Máskor nem ártana tél közepén rendesen felöltözni… -mondta Chloe gonoszan.

-Holnap reggelre azt fogod kívánni, hogy bár ne zártál volna ki…  -válaszolt Nate sátáni vigyorral, majd eltűnt a tömegben.

Chloe elgondolkodva nézett utána, amikor Luc visszatért két pohár koktéllal. A fiú odaadta neki az egyiket, majd abba az irányba nézett, amerre Chloe, és aggódva megkérdezte:

- Csak nem valami baj van?
-Nem, semmi, semmi…  -válaszolt Chloe, majd szórakozottan elmosolyodott, ám a következő percben lehervadt a mosoly az arcáról… -Mi jöhet még ezek után?
-Ezt hogy érted? –kérdezte Luc értetlenül, mire abba az irányba nézett, amerre Chloe intett a tekintetével. –Ő meg kicsoda?

-A férjem… vagyis egy ideig azt hittem, de utána kiderült, hogy érvénytelen volt az esküvő… nah mindegy, nem érdekes… A másik volt barátom, akivel a filmben játszottam… -magyarázta Chloe miközben lehalkította a hangját. Hátat fordított Aaronnak, nehogy észrevegye, mivel igaz, hogy körülbelül két hete nem látta, viszont nem sok kedve volt a találkozáshoz… Pechjére azonban a fiú észrevette, és egyenesen odasétált hozzá.

-Chloe Drake… -szólította meg Aaron, mire Chloe vágott egy pofát és erőltetett mosollyal megfordult.

-Szia Aaron! Mi újság?

-Mikor már a harmadik riporter kérdezte meg tőlem, hogy mit szólok az új fiúdhoz, kezdtem érteni, hogy miről beszélnek… Bevallom arra számítottam, hogy Nate-tel jelensz meg –tette karba a kezét Aaron, majd Lucas felé fordult –Aaron Samuels –nyújtott kezet a fiúnak.

-Dr. Lucas Baker – fogott kezet a két fiú.

-Dr.? Csak nem Alden egyik egyetemista haverja? –vonta fel a szemöldökét Aaron.

-De, pontosan –válaszolt szemrebbenés nélkül Lucas, majd farkasszemet nézett Aaronnal.

-És mi újság Seattle-ben? –kérdezte Chloe Aarontól.

-Csak az, amire számítottam, minden tökéletes, nem úgy, mint itt –húzta el a száját a fiú, majd eltűnt a tömegben. Chloe sóhajtott egyet, majd amilyen gyorsan tudta eltűntette a koktélját.

-Mindjárt jövök –mondta Lucasnak, és eltűnt a tömegben. Mindenhova elment, ahol vakuvillanást látott, és sikerült is megtalálnia Nate-et, azonban amikor megszólította volna, egy riporter letámadta.

-Miss Drake. Mesélne az új kapcsolatáról?

-Bocsánat, most nem érek rá –nézett el a riporter mellett Chloe, azonban Nate felszívódott. A riporter még egy ideig próbált kiszedni belőle valamit és követte, azonban Chloenak sikerült leráznia.

Ahogy haladt a tömegben meglátta Aaront, amint éppen egy vendéggel flörtölt, figyelembe se véve a körülötte villogó vakukat. Chloenak végül sikerült újra megtalálnia Nate-et.

-Mit tervezel ellenem? –kérdezte rögtön Chloe.

-Ó, ezt a mérges képet imádni fogják –vigyorgott Nate, majd lefényképezte Chloet –Mit is kérdeztél?

-Nate, mit akarsz csinálni? –vonta össze a szemöldökét még inkább Chloe.

-Nem is tudom… -nézett a plafonra Nate, mintha gondolkodna –Hé Chris! Nem akarsz egy interjút készíteni? Miss Drake személyesen keresett fel –bökte meg Nate a mellette álló fiú vállát.

-Dehogynem! –kiáltott fel Chris, majd már be is kapcsolta a diktafonját –Mesélne az új kapcsolatáról?

-A barátom neve Lucas Baker, a New York-i Columbia egyetem végzőse. Nem túl régóta vagyunk együtt -mondta már el vagy századjára Chloe.

-Mi újság a régebbi barátjával? Aaron Samuels-el?

-Azt hiszem erről inkább őt kellene megkérdezni, mivel mióta szakítottunk azóta nem beszéltem vele –tért ki a válasz elől Chloe, miközben a vigyorgó Nate-re vetett szúrós pillantásokat.

-Tudomásom szerint Aaron Samuels-el már az egyetemi évei alatt is együtt volt, ám egy időre szakítottak. Miért?

-Akárcsak most, az életünk teljesen külön irányba folytatódott. Nekem vissza kellett jönnöm ide, Aaron pedig Kanadában maradt. Talán jobb lett volna, ha én is Kanadában maradok… -nézett Chloe az eddigieknél dühösebben Nate-re, mire a fiú megvonta a vállát.

-Miért jött vissza?

-Szükségem volt egy kis egyedüllétre, hogy újraértékeljem az életemet, és új értékrendet állítsak fel. De most már úgy gondolom hiba volt –mondta a közhelyeket Chloe.

-Ez nem igaz… -jegyezte meg Nate, mire Chris csodálkozva nézett rá –Tudod, hogy jól tudom értelmezni a non-verbális jeleket –vonta meg a vállát Nate, mire Chloe vágott egy pofát.

-Miért, akkor hogy volt? –kérdezte önelégült mosollyal Chloe.

-Szerintem nem tartod hibának. Azt tartod hibának, ami előtte és utána történt.

-Miért tartanám hibának? Végre megszabadulhattam tőled –mondta indulatosan Chloe, elfelejtve, hogy mindezt Chris diktafonra veszi. Nate elégedetten elmosolyodott.

-Ez sem igaz… Imádtad azt az időszakot, ami azután jött, hogy először visszajöttél Kanadából. Mi lenne, ha azt mondanád, amit gondolsz és nem azt, amit gondolni szeretnél?

-Miért kell neked mindig felhozni a már rég lezárt ügyeimet?

-Mert tudom, hogy utálsz róluk beszélni –vigyorgott Nate.

-Állj… Aaron, Nate, Aaron, Lucas? –kérdezte Chris, hogy jól értelmezi-e a dolgokat.

-Még az elejére tegyünk be engem –jegyezte meg Nate önelégülten. Mire Chloe köpni-nyelni nem tudott. Nem akarta, hogy ez az egész kiderüljön… A hibái, amit annak idején elkövetett, azonban hála Nate-nek, egyre közeledett az idő, amikor kipattan az ügy…

-És ezek közül mikor volt igazán szerelmes? –folytatta Chris, örülve annak, hogy olyan dolgokat tudott meg Chloe Drake-ről amiket eddig senki, hiszen Chloe amennyire csak tudta, titokban tartotta a magánéletét.

-Azt akarod Nate, hogy azt mondjam, amit gondolok? Hát akkor győzd elviselni… -nézett farkasszemet Chloe a fiúval, és lassan a sírás határára jutott –A gimnáziumban és azután, hogy az egyetemről először hazajöttem…

-Tessék? –bukott ki Nateből, akit igencsak váratlanul ért a lány válasza, és kiköpte az italt, amit ivott –Úgy érted, hogy akkor amikor…

-Igen pontosan úgy értem… Tessék Nate, megkapta a főnököd, amit akart. Itt van a jó kis szaftos pletyka. Még mondj el Chrisnek néhány intim részletet, használd fel néhány régi fényképünket, vagy mi tudom én, úgy is kitalálsz valamit, és a fizetésed az egekbe száll, sőt engem is sikerült megaláznod. Bocsánat –rohant el Chloe sírva a teraszra, ahol Luc még mindig ott állt.

-Chloe? Mi történt? Aaron? –kérdezte Lucas, mikor meglátta a lány kisírt szemét, azonban Chloe megrázta a fejét.

-Nate –szipogta –Menjünk innen, és holnap nem veszünk újságot –jelentette ki Chloe, arra a következtetésre jutva, hogy nyílván Chris most Nate-et áll neki faggatni, és Nate szépen elmeséli, hogy mi is történt… Hiszen egész este erre várt…-Még Michaelnek is segítenem kell. Megkért, hogy, mint ügyész nézzem végig, amit összeírt. Menjünk –kérte Chloe, majd Lucasszal együtt elindult kifele. Már éppen kilépett volna az épületből, amikor Nate megfogta a karját.

-Sajnálom, nem hittem, hogy ennyire eldurvul a dolog… nem akartalak kínos helyzetbe hozni…

-Dehogynem akartál! –háborgott a lány –És tökéletesen sikerült. Gratulálok Nate! 

-Chloe ne csináld már megint a műsort… -vágott pofákat Nate, mire Chloe lekeverte a fiúnak egy hatalmas pofont, amit jó pár kép megörökített.

-Pedig már bocsánatot akartam kérni tőled, amiért kizártalak a házból, de most már örülök neki, hogy megtettem. Remélem a főnököd, imádni fogja a képeidet –tűnt el Chloe az értetlenkedő Lucasszal együtt, Nate pedig mozdulatlanul nézett utánuk… Másnap reggel Michael az iratait rendezgette, amikor Chloe álmosan, pizsamában átsétált a nappalin és eltűnt a konyhában. Alig pár perccel később egy csésze forró teával tért vissza, majd leült a fiú mellé. Csendben kortyolgatta az italt, ám amikor Michael ledobta az asztalra az aznapi újságot, nem sok hiányzott ahhoz, hogy ne köpje ki a teáját. Nyelt egy nagyot, majd miután félrenyelt és majdnem megfulladt, kikerekedett szemekkel nézett hol az újságra, hol Michaelre.

-Ugye nem azt akarod mondani, hogy ez a mai újság? –kérdezte előre is félve a választól.

-Amennyiben ma van 8.-a, azt kell mondanom igen, ez a mai újság. Én most viszont megyek, alig egy óra múlva kezdődik a tárgyalás. –mondta Michael majd elindult az ajtó felé. Az ajtónál azonban megállt, és visszaszólt Chloe-nak:

-Nyugi, nem olyan vészes a cikk…

-Tényleg? –kérdezte Chloe megdöbbenve.

-Tényleg. De ha esetleg mégis találkoznál Nate-tel, akkor egyelőre még ne öldd meg, még véletlenül sem! Még az is lehet, hogy szükségünk lesz rá a tárgyaláson…

-Oké… -sóhajtott Chloe, majd miután Michael bezárta maga után az ajtót, egyből az újságra szegezte tekintetét…

Letette a csészéjét, majd kézbe vette az újságot, majd megkönnyebbült, amikor rájött, hogy a tegnapi estjéből nem lett címlap sztori.

Néhány lappal később azonban megtalálta a cikket, amitől annyira félt… Gyorsan átolvasta az egészet, majd eszébe jutottak Michael szavai… „Nyugi, nem olyan vészes a cikk…”  Azonban lehet, hogy csak nyugtatni próbálta, vagy véletlenül rakta bele a „nem”-et…

Igaz, hogy Nate nem nyilatkozott a cikkhez, viszont arról teljesen megfeledkezett, hogy a tegnapi vitájukat Chris végig felvette diktafonra… És amit mondott, az minden ott állt a papíron, ráadásul képekből is volt bőven… Idáig még adott egy apró esély Nate-nek a túlélésre, mivel a cikket nem ő írta, és nem is nyilatkozott a kapcsolatukról, ám amikor meglátta a képeket, legszívesebben ott helyben megfojtotta volna a fiút. Nem csupán a filmes és a partin készült képek voltak az újságban, hanem néhány régebbi is, a gimis és egyetemi évekről is… mérgében darabokra tépte az újságot, majd miután a fél nappalit kis papírdarabok borították be, berohant a szobájába, majd ledőlt az ágyra és miközben szipogva elkezdett az utóbbi napok eseményein gondolkozni, nem hogy megnyugodott volna, hanem egyre jobban kiakadt. A tegnap estiek után Lucas is visszautazott az egyetemre, így is csak a kedvéért maradt itt a partiig… Lehet, hogy igazságtalan volt Nate-tel, de ekkora bosszút akkor sem érdemelt...

Végül is most már úgyis mindegy, ami megtörtént azon úgy sem lehet változtatni, így legegyszerűbb ha beletörődik… Pár hét múlva már úgyis megfeledkezik mindenki a cikkről, addig viszont élete legszörnyűbb napjait fogja átélni…

-Valami baj van? –kérdezte Alden az ajtóból, mire Chloe hirtelen felkapta a fejét.

-Az van elég…

-Ja, értem. Szóval elolvastad a cikket, mielőtt darabokra tépted az újságot? –kérdezte Alden mosolyogva, de mivel nem jött válasz, leült mellé az ágyra.

-Miért nem hagysz békén, már te sem? –kérdezte Chloe morogva.

-Mert szükséged van egy vállra, amin kisírhatod magad, de mivel a többiek a tárgyaláson vannak, ezért rám hárul ez a nagy feladat… -válaszolt Alden vigyorogva, majd folytatta- Egyébként nem tudom miért vagy úgy kiakadva tőle…

-Hogy mi?!

-Elvégre most már híres ember vagy, nem? Előre számíthattál rá, még csak az járt a fejedben, hogy jelentkezel a szereplő válogatásra. Ha úgy nézzük, még elég light-osra sikerült a cikk, legalábbis ahhoz képest, hogy manapság miket írnak az újságok. Nate-et is megértem, ha az ő helyében lettem volna, akkor…

-Na jó, ebből elég! –kiáltott Chloe, de tudta, hogy részben igaza van a fiúnak.

Elindult kifelé a szobából. Aldent azonban nem tudja ilyen könnyen lerázni, a fiú követte, és folytatta tovább a „vigasztalást”…Chloe azonban nem hagyta magát ilyen könnyen, anyagtalanná vált, majd a padlón keresztül eltűnt. Miután Alden eltűnt, Chloe visszament a szobájába, majd elhatározta, hogy elmegy a tárgyalásra. Az órára nézett, s látta, hogy alig fél óra van hátra a tárgyalás kezdetéig, így sietve összeszedte magát, és mivel Michael kölcsönvette a kocsiját, ezért gyalog elindult. Út közben igyekezett elkerülni minden újságárust, és a lehető legkihaltabb utcákon próbált meg eljutni a bíróságra, így azonban jóval hosszabb volt az út, és időben is sokkal tovább tartott. Mivel már nem járt messze, sietősebbre vette a lépteit, viszont még így is késett legalább egy negyed órát, így a biztonságiak be sem akarták engedni… Csalódottan végigsétált az épület folyosóján, majd miután senki nem látta, anyagtalanná vált és besurrant a tárgyalóterembe, ahol már javában folyt a tárgyalás. Tekintetével megkereste a többieket, ők viszont az első sorokban ültek, így végül csak keresett egy és a legkisebb feltűnést keltve leült a hátsó sorban az egyik székre.

-Miss Al-Shar, el tudná nekünk mondani, hogy mi történt a baleset napján? –kérdezte az ügyész.

-Igen –válaszolt Kleo, de nem folytatta. Egy fél perces csend után az ügyész rákérdezett.

-Nos?

-Maga azt kérdezte, hogy el tudnám-e mondani. Igen eltudnám –magyarázta szemrebbenés nélkül Kleo, mire az ügyész nagyot pislogott.

-Elmondaná? –sóhajtott a férfi mire Kleo belekezdett a történetbe.

-Mesa felé tartottam az országúton egy bérelt autóval, amikor egy szarvas jelent meg az úton, mire én balra, jobbra majd megint balra rántottam, azonban az autó felborult és a szembejövő sávban haladó autóval együtt lesodródtam az útról.

-A vadállatokat jelző tábla ki volt téve?

-Nem volt.

-Mennyivel hajtott ekkor?

-100-120 km/h-val a kilométeróra szerint, azonban, mint kiderült az rosszul működött és tudtomon kívül 150-170 km/h-val mentem.  

-Ellenőrizte a járművet az indulás előtt?

-Nem, megkértem az autókölcsönző egyik alkalmazottját, hogy tegye meg helyettem.

-Mi lett a vizsgálat eredménye?

-Nem talált semmit, ami okot adott volna arra, hogy másik járművel induljak útnak.

-Köszönöm, nincs több kérdésem.

Miután minden érintett tanúvallomást tett az esküdtszék felmentette Kleot, minden vádpont alól.

-Legalább neki megoldódott a problémája –állt fel motyogva Chloe, majd barátaihoz ment, hogy együtt örüljön Kleonak.

-És te, hogy vagy? –kérdezte Matt a lányt, mikor már az utcán sétáltak. Chloe megvonta a vállát.

-Megvagyok…

-Nem tudod utálni igaz? Bármennyire is akarod, nem tudod… -ölelte át a lány vállát Matt. Chloe szomorúan bólintott.

-Én tényleg próbálom Matt, bárkivel beszéltem erről mindenki azt mondta, hogy keressem meg azokat a dolgokat, amik unszimpatikusak benne. És találtam is ilyen dolgokat még sem tudom utálni. És ettől teljesen kivagyok…–magyarázta Chloe felháborodva -Segíts nekem utálni… -kérte nevetve.

-Nem értem, hogy miért nem tudod, hiszen tipikusan az a fajta, akit lehet. Egoista és bunkó. Mit vettél neki a szülinapjára? –váltott témát Matt.

-Szerinted ezek után még ajándékot is adok neki? –tette karba a kezét a lány.

-Szerintem igen –vigyorgott Matt –Különben is Nate nagyon meglepődik majd rajta, és nem fogja érteni az egészet.

-Sziasztok –jött szembe velük Nate.

-Emlegetett szamár –motyogta Chloe –Szia Nate! –köszönt angyali mosollyal.

-Chloe –válaszolt Nate boci szemekkel- Mi újság?

-Újság? Nos semmi érdekes… Te hogy vagy?

-Nos… A főnököm kedvence vagyok, a kollégáim csodálnak, én mégis inkább téged csodállak… -mosolygott a fiú.

-Engem? Miért? –húzta össze a szemöldökét Chloe.

-Mert még nem estél nekem, mióta beszélgetünk –nevetett Nate.

-Óóó… Köszönöm az elismerést –vágott pofát Chloe, mire Nate megvonta a vállát.

-Ez csak természetes…

Miután a tárgyalás véget ért, Kleo mit sem törődve David üzenetével, egyenesen hazament. Nem sokkal később a többiek is megérkezett, hogy megünnepeljék a nap sikereit.

Másnap kora délelőtt becsengettek Aaronék lakásához, Chloe ment ajtót nyitni.

-Sophie?

-Szia. Alden és Michael?

-Ha jól tudom akkor Alden most pakolja össze a cuccait, megy vissza az egyetemre, Michael meg felajánlotta, hogy leviszi a repülőtérre. És te?

-Megyek velük. Kiderült, hogy New York-ig ugyanazzal a géppel megyünk, csak utána ő marad a városban, én meg átszállok egy másik gépre és onnan repülök tovább Floridába. És boldog szülinapot, mivel csak nyár elején jövök vissza legközelebb! –magyarázta Sophie mosolyogva, majd elindult megnézni, hogy hogyan állnak a fiúk a pakolással.

-A-ha… -mondta Chloe, majd csukta volna be az ajtót, ám az nem záródott, mivel „valaki” odarakta a cipőorrát.

-Szia Chloe, bejöhetek? –kérdezte Nate mosolyogva, mire Chloe egy vállrándítással válaszolt és elindult vissza a nappaliba.

-Miért jöttél?

-Először is bocsánatot kérni a partin történtek miatt… Nem azért mert annyira sajnálnám, hanem mert addig úgy sem nyugszol meg… Egyébként meg holnap elutazok néhány napra… Ez is a munkámmal jár… -magyarázta Nate szemforgatva.

-És?

-És így nem tudjuk együtt ünnepelni a születésnapunkat, így gondoltam, hogy még előtte felköszöntetek. –válaszolt Nate vigyorogva, majd átnyújtott egy csokor virágot Chloenak, aki hirtelen szóhoz sem jutott a döbbenettől.

-Nyugi, ne zavartasd magad, nem mondok el semmit Lucasnak. –szólt közbe Alden vigyorogva, miközben Michael és Sophie kivitte a bőröndjeit az autóhoz.

Utána elbúcsúztak a szülinaposoktól, majd elindultak a repülőtérre. Egész úton csak egy hangot lehetett hallani az autóban, mivel Michael a vezetésre koncentrált, Sophie-nak nem volt kedve csevegni, Alden pedig ennek ellenére lökte az értelmetlen dolgokat, nem is törődve azzal, hogy senki nem válaszol neki… Miután megérkeztek és a két egyetemista „becsekkolt” és leadták a csomagjaikat, még mindig volt egy kis idejük a gép indulásáig. Alden elindult körbenézni, hátha találkozik néhány ismerőssel, a többiek pedig beültek egy közeli kis kávézóba beszélgetni, ám Sophie továbbra is elég hallgatag maradt.

-Valami baj van?

-Nem semmi… csak azon gondolkoztam, hogy mennyi minden történt az utóbbi néhány napban… -magyarázta Sophie az italába bámulva.

-Igen… És emiatt vagy ilyen csendes egész nap? Ennél azért jobban ismerlek. –válaszolt Michael mosolyogva.

-Tudod mi jutott eszembe?

-Micsoda? –kérdezte Michael kíváncsian, de csak néhány másodperccel később tudta meg a választ.

-Az utóbbi néhány évben elég sokat utaztam, de egyszer sem volt ilyen nehéz itt hagynom a várost… -válaszolt Sophie mosolyogva.

-Mert hogy? Csak nem Alden miatt? –vigyorgott Michael.

-Hülye –bökte meg a fiú vállát Sophie –Különben is, vele még New York-ig együtt megyek.

-Ez az utolsó éved nem? –váltott témát Michael, miközben hátra dőlt a széken.

-Ühüm –válaszolt széles mosollyal a lány.

-Hmm… Most, hogy te elmész, Nate egyedül marad a lakásban –gondolkozott hangosan Michael.

-Még mindig jobb, mint az, hogy a ház, amiben te és Chloe laktok Aaron-é és Alden-é és egyikőjük sem él ott –vigyorgott Sophie.

-Oké nyertél –ismerte be Michael, mire Sophie elégedetten bólintott.

-Mennem kéne lassan –nézett az órájára kicsivel később Sophie, mire Michael megvonta a vállát.

-Ne menjek veled? –kérdezte vigyorogva, mire Sophie kérdőn összevonta a szemöldökét –Tudod, kis helyen is elférek –magyarázta még mindig vigyorogva a fiú.

-Normális vagyok én, hogy még mindig egy ilyen őrülttel vagyok? –kérdezte, igazából magától a lány.

-A legjobb ember kérdezi –jegyezte meg Michael, mire Sophie sértődötten karba tette a kezét.

-Én is szeretlek –jegyezte meg Sophie egy grimasz kíséretében.

-Tudom –vigyorgott Michael, majd megpuszilta Sophie arcát –Biztos ne menjek veled? –kérdezte újra vigyorogva.

-Úgy is tudod, hogy mit válaszolnék, úgyhogy dönts te.

-Nos, nézzük csak… Mi a helyzet a korcsolyával meg a vizes ébresztőkkel?

-Ha csak ez hiányzik, akkor mindkettőt megszervezem. –válaszolt Sophie vigyorogva.

-Nagyon kedves… Mondjuk ha jobban belegondolok, szerintem senkinek sem hiányoznék, ha néhány napra eltűnnék a városból… -mondta Michael mosolyogva.

-Szuper! –mosolyodott el Sophie, majd egy puszit nyomott a fiú arcára. –Akkor viszont indulás, mielőtt lekéssük a gépet… Tényleg, meg mielőtt felszállunk, még döntsd el, hogy bőröndben vagy kabátzsebben csempésszelek ki a városból, vagy esetleg lenyúlod Alden jegyét…

-Ha jobban belegondolok, lehet hogy mégis szükség lenne rám itt is…

-Most már késő…

Nem sokkal később a gép felszállása után…

-Tényleg, Michael hova tűnt a repülőtérről?
-Tippem sincs… -válaszolt Sophie mosolyogva, de hamarosan nevetésben tört ki.

-Oké, beavatnál, hogy min mulatsz ilyen jót? –kérdezte Alden is mosolyogva, mire Sophie lelkesen bólogatott, és a táskája egyik zsebéből a kabátjánál fogva kiszedte az alig 10 cm-es Michaelt. –Jaaa, így már mindent értek.

-Ez egyáltalán nem vicces… -szólalt meg Michael morcosan, amikor a többiek még mindig nem bírták visszafojtani a nevetést.

-Tényleg nem az… -válaszolt Sophie kuncogva. –Nem hiszem, hogy olyan gyakran láttalak így, mióta ismerlek…

-Talán azért mert mindig blokkoltad a képességemet? –kérdezett vissza Michael. –De lehet, hogy pont az volt a szerencsém…

Ezalatt a város másik végén Kleo egy újabb galambpostát kapott Davidtől, amiben ismét egy találkát kért a lánytól. Először csak összegyűrte a papírdarabot, majd ledobta az asztalára. Ám amikor napközben járt-kelt a lakásban, többször is megakadt a tekintete a papírgombócon, és nem hagyta nyugodni… Végül úgy döntött, hogy mégis elmegy a találkára. Így szólt Tinának, s a lány ellenérveit semmibe véve elindult a városba.

-Hello David –köszönt mikor meglátta a fiút a parkban.

-Kleo –biccentett felé David.

-Mit akarsz tőlem? –vonta össze a szemöldökét Kleo.

-Először is gratulálok, hogy nem ítéltek el. Azt nem mondom, hogy örülök, mert soha nem fogom neked megbocsátani, hogy megölted a családomat…

-Azon kívül, hogy még jobban tönkre akarsz tenni lelkileg, akarsz még tőlem valamit? –kérdezte Kleo.

-Igen… Mi van a gyerekkel? A feleségem meghalt, A két mostoha fiam is. Az anyámmal és a testvéremmel ezer éve nem találkoztam… Ez a gyerek maradt az egyetlen családtagom –magyarázta David.

-David… akartam mondani, de nem tudtam, hogy hol vagy… a gyerek… nos…–harapott az ajkába Kleo és nem tudta végig mondani…

-Valahogy sejtettem… Akkor én megyek. Majd találkozunk valamikor… vagy nem. Szia –fordított hátat David, majd beleveszett az emberek tömegébe, Kleo pedig néhány percig csak bámult utána. Miután magához tért haza indult, azonban egy veszekedés közepébe csöppent…

-Tina elegem van! 7 éve házasok vagyunk, te 24 éves vagy, én meg 27. Már beszéltünk is róla régebben, most meg, hogy újra szóba hozom: nem, még nem vagyok kész, túl korai. Ezek csak üres indokok Tina. Régebben miért nem volt túl korai? –kiabálta Matt.

-Mert régebben még fiatalabb voltam és nem láttam át, mivel járna! Nem akarok három évig itthon ülni! Te könnyen vagy, neked nem változik igazán semmi, de nekem gyökeresen megváltozik az életem! –kiabált vissza Tina. Kleo csendben becsukta az ajtót, és megpróbált észrevétlenül eljutni a szobájáig azonban terve kudarcot vallott, mert Matt megállította.

-Kleo, várj csak! Hány évesen akarnád az első gyereket? –szegezte a lánynak a kérdést Matt.

-Hát… ha amikor terhes voltam nem ment volna el a gyerekem, akkor az, pont ideális lett volna, már ha van valaki mellettem –motyogta a lány, majd befutott a szobájába.

-Na látod!

-Igen Matt, Kleo most érzi magát késznek. Én viszont nem Kleo vagyok, hanem Tina, és neked ezzel kell megbékélned! Nem akarok gyereket, és azt hiszem a vita lezárva, mert sajnos te nem tudsz teherbe esni… -zárta le a vitát Tina, majd eltűnt a hálószobában, Matt pedig olyan erővel csapott rá az asztalra, hogy arról leesett az üvegváza és darabokra tört a földön…

Mérgében tudomást sem vett az üvegszilánkokról, csak dühösen leült az egyik fotelbe miközben megpróbálta végiggondolni az előző vitájukat. Megértette Tina álláspontját, ám úgy érezte, hogy neki is igaza van. Ráadásul már nem ez az első ilyen vitájuk, és kezdte unni, hogy mindig a nőknek van igaza…

Miután valamennyire sikerült lenyugodnia, elindult Tina szobája felé, hogy bocsánatot kérjen a lánytól, ám miközben a kilincsért nyúlt, megállt egy pillanatra… Helyette inkább elkezdte összeszedni a váza üvegszilánkjait, ám szinte az első nagyobb szilánkkal sikerült végighasítani a tenyerét…

Mérgében földhöz vágta a szilánkot, majd miközben az egyik kezével próbálta elszorítani a vérzést, morogva elindult a hálószobába az elsősegélydobozért. Amikor benyitott, Tina az ágy szélén ülve bámult ki az ablakon, ám úgy tett, mint ha nem érzékelné, hogy a férje is a szobában van. Matt is hasonló közönnyel elkezdett keresgélni az egyik szekrény aljában, majd leült az ágy másik oldalára, Tinának háttal. Megpróbálta fél kézzel bekötni a tenyerén lévő sebet, ami máskor minden gond nélkül sikerülne neki, most azonban mérgében mindig kiejtett valamit a kezéből, vagy lelökött a földre...

Tina eddig megpróbált tudomást sem venni a dologról, ám miután Matt percek óta ott ügyetlenkedett nem sokkal arrébb, kezdte megunni a dolgot…

-Várj, segítek… -ült le a fiú mellé az ágyra, majd szótlanul ellátta a sebet.

Ezek után néhány percig csak szótlanul ültek egymás mellett, miközben Tina a padlót, Matt pedig a falat bámulta…

-Köszi, és sajnálom… -törte meg végül Matt a csendet. –De mindegy, hagyjuk… -fejezte be, majd kisétált a szobából.

Tina néhány pillanatig csak bámult utána, majd utána ment.

-Matt, várj… Bocsánatot szeretnék kérni…

-Ugyan miért? –kérdezte Matt csalódottan, ám Tina ahelyett, hogy válaszolt volna, csak átkarolta a nyakát és megcsókolta…